Két nap kényszerpihenő… Letiltott a rendszerem! Na jó ebben szerepe volt némi rotavírus szerű rásegítésbek is amit akárhol is összeszedhettem, a lényeg hogy már elmúlt! A kényszerpihenő helyszíneként egy oázis válaszottunk! ICA város mellett Huacachina. Nincs itt semmi csak homok meg koszos utcák! A hotelünk viszont nagyon patent! és remek rizst főznek a beteg gyomornak :D:D:D
Viszont mikor dokit kellett kihívni, akkor komolyan betojtam milyen helyi sámánt küldenek majd, aki ráolvasással meg csirkék feláldozásával akarja majd kiírtani belőlem a gonoszt! Aztán belépett David Sanchez és angolul kérdezte meg mi a nevem és rendes orvoskinézete volt és megnyugodtam! A végére még egy quinoa receptet is megosztott velem, ahogy anyukája csinálja, tehát míg az injekció hatott, és a tiszteletdíját elment a Sby átváltani dollárról solesra egészen szépen eldumálgattunk! Azt ígérte nekem mára jól leszek! És úgy is lett! Mára jobban vagyok és pontosan 6órája és 11 perce tünetmentes vagyok! Mire a bejegyzés végére érek lesz vagy 7 óra ! :D
Itt vagyunk:
Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindannyiótoknak a sok sok üzenetet, emailt és mindent amivel erőt adtatok! na meg adtok is!
A napra menni semmi kedvem nincs, inkább folytatom az irományt, abban mindenki örömét leli!
A mai napra kitűzött expedíciónk az volt, hogy elmegyünk és megvesszük a buszjegyet Limába. Innen négy óra az út Limáig. A panamerika higway rettentően undorító és borzasztóan unalmas, hosszú, ahogy beérünk Limába tuti a dugó, a vezetési stílusukról ne is beszéljünk! Na ezért volt fontos, hogy VIP osztályon tudjunk utazni légkondis és KLOTYIS buszon :D:D:D
Mindezt úgy kell intézni, hogy angolul egy mukkot sem beszének a helyiek :) Persze mi remekül társalgunk már spanyolul pl 1-5ig meg hogy mennyibe kerül.. persze amit válaszol azt már nem értem…
Aztán elboldogultunk kézzel-lábbal. megvannak a jegyeink! Holnap bepattanunk egy taxiba és már itt sem vagyunk!
Visszatérve a panamerican highwayre. Az, hogy itt kosz van és igénytelenség az már szinte megszokott és standard a 4 hét alatt. A legtisztább hely Uruguay volt. A legkoszosabb Bolívia. Az út az Atacama sivatagon megy keresztül. az út mellett sok-sok kilométeren keresztül szegénynegyedek. Ebben az országban nincsenek hajléktalanok. Akinek nincs hol laknia, az felhúz magának egy kajibát a többi kajiba mellett és máris van fedél a feje fölött, bár víz, áram, utak nincsenek, mégis jobb, mint a semmi. Ugyanígy munkanélküliség sincs! Mindenki dolgozik valamit. Pl a piros lámpánál próbál rádsózni üdítőt, csokitszotyitropit akármit, csak vedd meg!
Aztán banán és szőlőültetvények, gyümölcsösök következtek.
Aztán végre elaludtam én is, bár nehéz volt, mert a sofőr folyamatosan taposta a gázt, elvette a gázt, taposta, elvette. Bezzeg akkor még nem kellett hánynom, hogy jelezzem neki, nem tetszésünket….
Ennyi volt számunkra a nagyon nagy és híres panamerican highway, amin annyian vágynak végigautózni! Nekem most egy időre köszi elég volt, úgy érzem.
Viszont mikor dokit kellett kihívni, akkor komolyan betojtam milyen helyi sámánt küldenek majd, aki ráolvasással meg csirkék feláldozásával akarja majd kiírtani belőlem a gonoszt! Aztán belépett David Sanchez és angolul kérdezte meg mi a nevem és rendes orvoskinézete volt és megnyugodtam! A végére még egy quinoa receptet is megosztott velem, ahogy anyukája csinálja, tehát míg az injekció hatott, és a tiszteletdíját elment a Sby átváltani dollárról solesra egészen szépen eldumálgattunk! Azt ígérte nekem mára jól leszek! És úgy is lett! Mára jobban vagyok és pontosan 6órája és 11 perce tünetmentes vagyok! Mire a bejegyzés végére érek lesz vagy 7 óra ! :D
Itt vagyunk:
Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindannyiótoknak a sok sok üzenetet, emailt és mindent amivel erőt adtatok! na meg adtok is!
A napra menni semmi kedvem nincs, inkább folytatom az irományt, abban mindenki örömét leli!
A mai napra kitűzött expedíciónk az volt, hogy elmegyünk és megvesszük a buszjegyet Limába. Innen négy óra az út Limáig. A panamerika higway rettentően undorító és borzasztóan unalmas, hosszú, ahogy beérünk Limába tuti a dugó, a vezetési stílusukról ne is beszéljünk! Na ezért volt fontos, hogy VIP osztályon tudjunk utazni légkondis és KLOTYIS buszon :D:D:D
Mindezt úgy kell intézni, hogy angolul egy mukkot sem beszének a helyiek :) Persze mi remekül társalgunk már spanyolul pl 1-5ig meg hogy mennyibe kerül.. persze amit válaszol azt már nem értem…
Aztán elboldogultunk kézzel-lábbal. megvannak a jegyeink! Holnap bepattanunk egy taxiba és már itt sem vagyunk!
Visszatérve a panamerican highwayre. Az, hogy itt kosz van és igénytelenség az már szinte megszokott és standard a 4 hét alatt. A legtisztább hely Uruguay volt. A legkoszosabb Bolívia. Az út az Atacama sivatagon megy keresztül. az út mellett sok-sok kilométeren keresztül szegénynegyedek. Ebben az országban nincsenek hajléktalanok. Akinek nincs hol laknia, az felhúz magának egy kajibát a többi kajiba mellett és máris van fedél a feje fölött, bár víz, áram, utak nincsenek, mégis jobb, mint a semmi. Ugyanígy munkanélküliség sincs! Mindenki dolgozik valamit. Pl a piros lámpánál próbál rádsózni üdítőt, csokitszotyitropit akármit, csak vedd meg!
Aztán banán és szőlőültetvények, gyümölcsösök következtek.
Aztán végre elaludtam én is, bár nehéz volt, mert a sofőr folyamatosan taposta a gázt, elvette a gázt, taposta, elvette. Bezzeg akkor még nem kellett hánynom, hogy jelezzem neki, nem tetszésünket….
Ennyi volt számunkra a nagyon nagy és híres panamerican highway, amin annyian vágynak végigautózni! Nekem most egy időre köszi elég volt, úgy érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése